Felkötheti a gatyáját az Olimpia, ha le akar nyűgözni, mert nehéz lesz olyan kiélezett, izgalmas és szívszorító versenyt mutatniuk, mint amit a hétvégén láttam Zánkán, egy sima, helyérdekű 24 órás versenyen. Nem ismert sportsztárok vívták, csak mezei halandók, akik szórakozásból, munka és/vagy tanulás mellett járnak ki az erdőbe, de ebben benne volt minden, ami a sportban nemes: teljesítmény, küzdelem, fájdalom, akarat és dicsőség. Mindazt, amit a jól felépített marketing és a profizmus csak kidomborítani tud, de növelni nem.

Elolvasom »

Lassan két hónapja, hogy ismét átálltam a rendszeres városi bringázásra és ez alatt előjött az összes, jól ismert frusztráció.

Elolvasom »

Kiheverendő a szombati rémálmot, vasárnap célba vettem az ország másik végét, hogy elinduljak a Bükk Maraton rövidtávján. Gelse másnapjára előre megfontolt szándékkal be sem neveztem - befutásom után ezt az isteni gondviselés jeleként értékeltem - mert Orsi mindenképpen a Bükkbe akart menni, én meg inkább elkísértem, ráadásul idén még nem indultam sima montis versenyen, és úgy gondoltam, hogy ez nem helyes. Utolsó esélyként, tehát, lőttem magamnak kéz alatt egy rövidtávos nevezést, azért csak ekkorát, mert fáradtan nem akartam kitenni magam annak a szégyennek, hogy Roni megverjen. Amikor aztán átnéztem a nevezéseket, kiderült, hogy így meg KisBrigivel meccselhetek. Ő azért egy fokkal vállalhatóbb ellenfélnek tűnt. Vele nem is volt gond, a meglepetést más okozta.

Elolvasom »

Elindultunk hát az ismeretlenbe, már abban a kontextusban, hogy fogalmunk se volt, meddig megyünk, illetve hogy ott mi vár ránk. Ez szép időben nem nagyon zavarja az embert, induláskor pedig az volt, később meg úgy hozzászoktunk az őszi esőkhöz, hogy végül már igazi all-season bikerként tekinthettünk magunkra, bár a hó éppen hogy kimaradt.

Elolvasom »

Tartozom egy bejegyzéssel már hetek óta, és mivel ilyen távlatban az élmények már elhalványodnak, ez soha nem is lesz olyan, mintha on-the-fly írtam volna, csak amolyan tényszerű napló, just for the record. Ami persze nem jelenti azt, hogy családi Duna-menti biciklitúránk - nevezhetjük nyaralásnak is - nem volt jó és emlékezetes, de egy teljes hét anyagát nehéz minden mozzanatában feldolgozni, így ez most elsősorban azoknak lesz érdekes, akik hasonlón törik a fejüket. A téma tehát a Duna-menti kerékpárút (úgy is, mint Donauradweg) a forrástól Dillingenig.

Elolvasom »

Ismét megnyertük a 24 órást, igen, így szerényen, in medias res. Mármint kategórián belül, ez némileg enyhít az önfényezést, ha pedig hozzáteszem, hogy a legöregebb hobbisták között arattunk, ahol összesen hat csapat indult, abból is az egyik a  rendezőké, akik éjszaka eleve nem mentek ki, azért már bőven a jóízlés határain belül maradunk. Mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű dolgunk lett volna, egy ilyen versenyen tulajdonképpen csak mázli kérdése, hogy ki az ellenfél, bármikor összeállhat egy ütősebb szenior csapat, ahogy ez meg is történt idén: a Gyömrő-Nagykáta Expressz csúnyán megkergetett minket, jobban szorultunk, mint a Fonnyadt Makk lassan patinássá érő történelmében valaha.

Elolvasom »

Én egy naiv hülye vagyok, saját eszűleg, mert amikor jött vicsorogva a kutya, és már csak öt centire volt a bokámtól, még mindig azt hittem, hogy csak játszik. Hát nem. Faszán megharapott, ekkor már azért leszálltam a bringáról és hirtelen felmondtam egy matrózkocsma szókincsét, mire az ebek is szétrebbentek, bár láttam a szemükön, hogy nagyjából ennyi volt a terv, nem az éhség hajtotta őket, nem is a területvédelem, csupán szerették volna megmutatni, hogy azért nincs kőbe vésve az a hierarchia, három, macskánál is alig nagyobb képviselőjük, ha csak egy-egy pillanatra is, de meg tudja táncoltatni az emberiséget, amelyet abban a pillanatban én képviseltem egyedül, nagy örömömre.

Elolvasom »

Valami nem stimmel az érdekérvényesítési képességemmel, mert miután múlt héten nagylelkűen zöld utat adtam a tavasznak, és úgy látszott, az időjárás hallgat is rám, az utolsó pillanatban meggondolta magát és visszaléptünk pár hetet. Pedig megpróbáltunk biztosra menni, a tavaszi mediterrán edzőtáborok pont emiatt olyan népszerűek bringás körökben, olyanok, mint a tájfutásban Lipica, ide ezért jár az ember, mert már herótja van a hidegtől, nyíló kankalinokat akar látni tekerés közben, de legalább krókuszt. Ilyenkor minimum elvárás a napsütéses 20 fok, végtelen naivitásról téve bizonyságot be is pakoltam négy rövid mezt a hosszú hétvégére, na, ez volt az, amit érintetlenül tettem vissza otthon a szekrénybe, ellenben a megszokásból elrakott egyetlen meleg aláöltözetem olyan büdös lett, hogy egeret lehetett volna irtani vele.

Elolvasom »

Elöljáróban be kell ismernem, hogy nem vagyok a teremsportok híve, pláne olyan esetben, ha az adott sportágat eredetileg kint kéne űzni, mindig borzadva néztem az A1 kirakatában a szalagon kocogókat és valószínűleg ők is így tekintettek rám ellenirányban, amikor megláttak futni kint a sötét, fagyos utcán. Ezek alapvető világnézeti különbségek, de távol álljon tőlem, hogy megtérítsek bárkit, én sem hagynám magam. Meg aztán, aki nem értékeli a szabad levegő és a természet szépségeit, az maradjon is inkább bezárva, egy napsütötte hétvégén már így is elég zsúfolt tud lenni a Normafa. (A vattacukor és kürtöskalács árusokat pedig végképp nem mentesíti semmi, őket nyilvánosan kéne lerúgni a Nagyegyetemin, a kiskocsijukkal együtt.)

Elolvasom »

Korábban már kétszer megnyertük, így hát idén sem hagyhattuk ki a 24 órást. Ez az a verseny, amelynek bár komoly presztízse van, mégsem szokás rá készülni, amolyan mellékterméke az egész éves edzésmunkának, levezető parti, de annak viszont durva, még ideális esetben is. És hát ez most minden volt, csak nem ideális.

Elolvasom »

A Mátra Maraton hosszútáv sehogy sem illet bele az évbe, sőt, igazából az elmúlt évtizedbe sem, hiszen nagyjából duplája az általam megszokott terhelésnek, kérdezték is sokan, hogy miért pont erre a távra neveztem. Az ötlet a sífutó versenynaptárt nézegetve született, mikor is arra jöttem rá, hogy max. 3 órából nem sok maratont lehet megcsinálni, így kénytelen leszek kicsit szoktatni magam a hosszabb távokhoz. Akkor pedig már legjobb ezt most elkezdeni. Elsőre semmi más célom nem volt, mint hogy különösebb megborulás nélkül végig tudjam hajtani a versenyt, és közben tapasztalatokat gyűjtsek, hogy milyen jelzésekkel reagál a szervezetem a sok órás terhelésre.

Elolvasom »

Pár éve még 400 km feletti hetet nyomtam nyaralás címén, persze Istria sokkal alkalmasabb volt erre, meg az országútival történt, amit ide öngyilkosság lett volna hozni, többek közt a házunkhoz vezető utat sem valószínű hogy ki tudtam volna mászni 39/25-ös áttétellel (montival középtányéron határeset, volt megcsináltam, de élvezetnek nem nevezném). Ha nem is edzőtábori mennyiségben, de azért nem voltunk tétlenek.

Elolvasom »

Nem, ez nem földrajz érettségi tétel, hanem annak a felvezetése, hogy egy hétvégén két, nagy vízhez kapcsolódó rendezvényen volt szerencsém részt venni, igaz, az egyiken csak nézőként. Egyesek szerint a másikon sem sokkal komolyabb pozícióban, hiszen egy rövidtávért nem érdemes bringára szállni (nekik volna egy üzenetem, de nem szennyezem vele a blogomat). Ez a kettő vala pedig: a Balaton átevezés, illetve a Duna Maraton.

Elolvasom »

...A halál. Gondoltam magamban, mikor éppen harmadszor indultam neki a Füred felett domboknak a porszáraz karszterdő 30 fokos, rezzenéstelen levegőjében. Eredetileg erre a hétvégére a Balaton Bike Fest XCO futamát írtam elő magamnak, de arról a jeles nap reggelén lemondtam, mert telefonos pályabejárás során  - értsd, Csabi elmesélte telefonon, hogy milyen a pálya - ostobának minősítettem a kört. Ha viszont már a szombatot elblicceltem, vasárnap minimum egy középtávval kellett kompenzálni a kieső edzést. Az öntökönszúrás tipikus esete.

Elolvasom »

Magyarán ínhüvely gyulladás az elülső lábszári izomban. Elmondhatom, hogy nekem már tényleg mindenem megvan, mert már csak ez hiányzott. A diagnózis felállításakor - Karácsony előtt - éppen veszett nagy olvadás volt készülőben, mondta is a doktorom, hogy ez az én szerencsém, mert így nem tudok majd síelni. Az meg az én pechem, válaszoltam, hogy rögtön Karácsony után megyek egy hétre Ausztriába...

Elolvasom »

Elolvasom »

Vetettem számot: még sosem sikerült bükki maratonon végigmennem technikai hiba nélkül, de az sem tagadható, hogy valami fejlődést azért mutatok: anno 2004-ben ugyanezen a  Bükk Maratonon eltörtem a felnit, tolni sem lehetett, vállon kellett levinnem a gépet Felsőtárkányba, ahova elém jött a műszaki mentés. Nem sokkal később nekifutottam a Szilvásnak, ott dettó ugyanez történt, mindjárt az első lefelében Olaszkapunál, ekkor K. Andi kisegített egy kerékkel, így ha gyatra pozícióban is, de legalább végig tudtam menni. Mostani, harmadik kísérletem átütő sikerét csak egy szimpla defekt árnyalta.

Elolvasom »