Felkötheti a gatyáját az Olimpia, ha le akar nyűgözni, mert nehéz lesz olyan kiélezett, izgalmas és szívszorító versenyt mutatniuk, mint amit a hétvégén láttam Zánkán, egy sima, helyérdekű 24 órás versenyen. Nem ismert sportsztárok vívták, csak mezei halandók, akik szórakozásból, munka és/vagy tanulás mellett járnak ki az erdőbe, de ebben benne volt minden, ami a sportban nemes: teljesítmény, küzdelem, fájdalom, akarat és dicsőség. Mindazt, amit a jól felépített marketing és a profizmus csak kidomborítani tud, de növelni nem.

Nem magunkról van szó, a Fonnyadt Makk újra felállt, méghozzá kőkeményen és olyan simán nyert, hogy az már nem is esett jól, féltávnál már volt 7 kör előnyünk, ebbe kicsit belekényelmesedtünk, hiszen csak az volt a feladat, hogy ne álljunk le, végül a 24. órára 13 kör előnnyel vezettük a kategóriát. Meg kell mondjam, maga a verseny nem igazán esett jól, a valaha volt legvisszataszítóbb pályát kaptuk, köves volt, poros és rázós, állandóan kanyarodott, egy pillanatig nem lehetett pihenni, leszámítva talán a befutó előtti 500 métert. De legalább rövid is volt, így az ismét limitközeli létszám miatt jókora sorok gyűltek fel, amely mögé beszorulva vagy türelmesen vissza kellett venni a tempóból, vagy azon görcsölni, hogy hol van lehetőség extra erőket bevetve előzni egy kicsit. A 35 fok és a zavartalan kánikula mindehhez csak ráadás.

A pályán szinte maradéktalanul élvezhető volt a napsütés

Lányokat én ritkán látok küzdeni, ők valahogy készen szokták kapni az eredményt, elindulnak és ott vár rájuk a célban, még csak meg se izzadnak érte. A rajtlista most sem ígért többet, összesen három csapat nevezett, A Száguldó Virágok, szokás szerint a Merkapt, és sötét lóként egy új társaság, Pedálkiránynők néven. Valószínűleg őket is meglepte a tény, hogy pár órával a verseny vége előtt körön belül, alig pár percre vannak egymástól, de mindannyian felvették a kesztyűt és ebből alakult ki az a catfight, amelyre idővel a speaker is felfigyelt és amely végül a teljes 24 órás mezőnyét lekötötte.

A Virágok álltak eleinte a legrosszabbul, volt három teljes kör hátrányuk is, de éjszaka Orsi elvitt egy hatos etapot, és lassan visszakúsztak körön belülre. Sokág a Merkapt vezetett, majd lecsúsztak a harmadik helyre, közben a Királynők feljöttek az elsőre, de mire észrevették magukat, a Virágok már előztek is. Körülbelül ez volt az a pillanat reggel nyolc tájban, amikor mindannyian ráeszméltek, ennek a fele se tréfa, és innen ez az adok-kapok ment végig, az állandóan változott, hogy ki vezet, de 2 percnél nagyobb előnyt senki nem tudott szerezni, mindezt 20 óra versenyzés után, amikor a legtöbbünknek már inkább csak meghalni lett volna kedve.

A csapatok azzal a bizonyos a-ribanc-le-akarja-nyúlni-a-pasimat tekintettel méregették egymást a váltózónában, a pályán pedig az érzelmek teljes skáláját felvonultatva küzdöttek, amikor például éppen a Virágok voltak egy perces szökésben, a két üldöző szinte egymás mellett hajtott utánuk, Halász Anna izomból üvöltve, hogy 'gyerünk, gyerünk, nyomjuk!', kétséget se hagyva afelől, hogy aki útjába áll, azt elevenen kicsontozza, az aktuális Pedálkirálynő pedig majdnem sírva kontrázott rá, hogy "de én ezt nem fogom bírni!". Nem is bírta, idővel megtörtek, megelégedve a harmadik hellyel kiszálltak a harcból, végül egy kör hátrányt is összeszedtek.

Orsi az utolsó előtti körében. Kiderült, hogy ugratni is tud.

Ellenben A Merkapt kitartott, és bár az utolsó órába érve a két percet is elérte a hátrányuk, látszott, hogy ők még ezt nem tekintik lefutott meccsnek. Ekkor mindkét csapat átállt a leggyorsabb embereire, nem törődve azzal, hogy mennyit mentek addig, mennyire utálják a port és a meleget, hiszen itt már egy-egy pihenést biztosító lassabb csapattag végzetes hiba lett volna. A Virágoknál ez a Csilla - Cinci - Orsi triót jelentette, a Merkapt viszont tizenkilencre lapot húzott és az utolsó három, gyilkos kört egyedül Bartos Jucira bízták, azzal a kimondatlan üzenettel, hogy vagy beledöglik, vagy behozza a hátrányt.

Juci pedig elkezdte behozni. Először Csillán, akit elvileg két körre küldtek ki a Virágok, de már az első steigen szólt nekem, hogy vége van, mint a botnak, úgyhogy váltást kértem neki, ahova Cinci be is ugrott, de addigra az előny vészesen összement. Cinci sem tudta tartani a frontot, egy remek kör ellenére is már csak kb. 10 mp előnye maradt a Virágoknak, de az biztos volt, hogy a maradék egy körön Juci ezt bedarálja, így kénytelenek voltak váltani, ami viszont 15-20 mp veszteség. Orsi - akkor már 30 körrel a háta mögött - nagyjából 10 mp hátránnyal mehetett neki élete talán legkönyörtelenebb versenyfeladatának.

Előrementünk az aszfaltos részig, ott viszonylag messzire el lehetett látni, vártuk a lányokat. Bevallom, nem hittem a sikerben, Juci nem úgy nézett ki, mint aki fel akarja adni, de nagyon pihent ő sem lehetett, végül is három kört megy egyhuzamban, gyilkos tempóval, egy 24 órás verseny végjátékában, ez előbb-utóbb őt is meg kell viselje. Hibázhat is, elég egy rossz kanyarvétel, 10 mp könnyen elillan. Technikai hibában bizakodni a verseny ezen pontján már nem is lett volna sportszerű, bár kétségtelenül megoldás.

Mielőtt azonban a lányok megjöttek volna, egy kamaradrámába csöppentünk: a harmadik helyen álló solo lányt, Matolcsi Zitát a pálya utolsó felugrásánál előbb elgáncsolta egy hátulról jövő - nem rosszindulatból, hanem mert ez volt a leggyorsabb szakasz és későn vette észre - majd a következő egyenesen elütötte az akkor már földön fekvő lányt. A harminccal a bordák közé becsapódó kormány még pihenten is kellemetlen, de ennyire kifáradva végleg kiütötte Zitát, el sem tudott mozdulni a pályáról, mi, ott ácsorgó léhűtők kihúztuk a szélére, mielőtt még valaki átmegy rajta, majd nagy nehezen sikerült rábeszélni, hogy ezt a maradék 300 métert már valahogy vánszorogja be a célba, ott aztán véget érnek szenvedései. Őszintén szólva, nem voltam benne biztos, hogy eljut odáig (eljutott), de közben jöttek a mi lányaink és ez visszaterelte a figyelmemet a csapatverseny izgalmaira.

Ahogy várható volt, nem történt csoda: Juci jött ugyanazzal az elszántsággal és előnnyel, mint amivel kiment. Orsi mindent megtett, nemhogy a saját rekordjának vágott alá jó fél perccel, de valószínűleg a női pályacsúcsot is felállította volna, ha ebbe a körébe nem mérnek bele egy váltást, de ez sem volt elég: maradt a két csapat között 10 másodperc különbség. 24 óra és 347 megtett kilométer után. Nagyjából 100 méter, az utolsó kanyar a cél előtt.

És ez a szép az egészben. Hogy aki mindent belead, az akkor is elégedett lehet a teljesítményével, ha kikap. Orsi esetében ezt a mindent nagyjából 120%-ra becsülöm. (Valószínűleg Bartos Juci is elmondhatja ugyanezt magáról, csak őt ilyen szemérmetlenül szembe dicsérni nem az én tisztem.) De ne is kivételezzünk, hiszen ez csapatverseny: az összes lány úgy állhatott ki a dobogóra, mint a nap hősei. Teljes joggal.

Harcos amazonok

Lebilincselő volt, lányok! Én a magam részéről köszönöm, hogy láthattam, végigizgulhattam, közben versenyeztem is egy kicsit, de a sima győzelmünket bármikor odaadnám, hogy egy ilyen versenyben kapjak ki. (Persze, azért, ha lehet, inkább egy ilyen versenyben nyerjek. De tudjuk, hogy nem ez a lényeg.)

Eredmények: PDF, XLS

Képek