A középtáv fiaskója után nem volt kérdés, hogy a hosszún végig kell menni, legyen bármilyen ocsmány is, elhatároztam, hogy legfeljebb egy technikai hiba állíthat meg, amire azért lett volna lehetőség bőven, hiszen a terep tele volt az erdészet elhullajtott ajándékaival, annyi gallyat szedtem ki szegény bringa különböző részeiből, ami egy egész estés tábortűzhöz is elég lett volna, de ezúttal velem volt a szerencse, se küllő, se váltó nem tört (és váll sem - ezt külön Golyó kedvéért teszem hozzá). Nem mindenki volt ezzel így, rögtön az első körben láttam Martin Mosert lógó váltóval és orral visszafelé sétálni, illetve az Open M21 mindennapos győztese, Jan Lauermann is emiatt kapitulált, Benő rögtön be is töltötte a megüresedett niche-t.

Hogy mennyire maradtam friss a félbehagyott középtáv után, azt nehéz megítélni, mindenesetre azt a bizonyos ólmos fáradtságot nem éreztem bemelegítés közben, ami a harmadik versenynapokat tönkre szokta tenni. Ezzel együtt a rajt utáni legelő nem esett jól, kicsit sem, a göröngyös, félmagas fűről szinte megváltás volt beérni a megszokott, saras, gallyazásos útra.

Az egyesre mindjárt el is követtem azt a hibát, amiből ha tanulok, vagy 10 perccel lerövidíthetem aznapi kint tartózkodásomat: bevállaltam egy pöttyözött utat, ami aztán pont olyan volt, mint sejteni lehetett: alig járható, még tolva is. Csak az vigasztalt, hogy rajtam kívül még egy dán és egy svájci kolléga is ott szerencsétlenkedett, amikor pedig végre elértük az árnyalattal jobb keresztúton a pontot, még többen jöttek szembe jobbról, tehát volt még ennél is rosszabb megoldás.

Első kör

A következő pontra menet tehát inkább mentem +200 métert jobbra, de nem kívántam többé a pöttyözött nyiladékot és ezzel be is előztem a dánt, tehát az tényleg nem lehetett egy élmény. Igaz, hogy rögtön a betonon visszaelőzött, de azért örültem a részsikernek.

A hármasra azonban megint elvesztettem az eszem, talán abból kiindulva, hogy amilyen szarak a pöttyösek, akár a szűz erdőben is mehetek, bevágtam rögtön a kis kerítés innenső oldalánál. Már az gyanús volt, hogy a négyes bolyból csak a svéd jön velem, amikor pedig mi még a patakon próbáltunk átugrani, az addig mögöttünk levő Margus Hallik meg már a távolban fogta a pontot, biztos lehettem benne, hogy odalett kb. egy percem.

A következő, amúgy nem túl bonyolult és békésen lejtő, majd szintező átmenetben is balra kellett volna kerülni amikor már elég közel a két út,  átugrani az erdőn, ehelyett én jobbra mentem a szintúton, ami egyrészt nem ment szintben, másrészt leginkább pocsolyák végtelen láncolataként lehetett volna jellemezni, ahol még ráadásul derékig vizes is lettem. A pont előtt a dán Johanssen  nézelődött tanácstalanul, nem találván a megfelelő ösvényt, majd amikor kikaptam neki és már jöttünk vissza, Jussi Laurila jelent meg mögöttünk, na, gondoltam, ez is jól elcseszhette, ha még csak itt tart - ehhez képest később ő nyert, csak én ekkor még nem tudhattam, mekkora különbség van a kombinációk között.

Innen egy ideig nem találkoztam senkivel, leszámítva Mosert, de ő akkor már nem volt ellenfél. Legközelebb a hatosra egy dán junior lánnyal osztozhattam abban az örömben, hogy hosszasan keressük a pontot rejtő ösvényt. Féltem ettől a ponttól, mert sejtettem, hogy nem lesz egyszerű észrevenni a bejáratot, de akárhogy néztem, semmi támpont nem volt a térképen, ami segített volna. Ahogy kell, el is szálltam mellette, szerencsére a megérzés megállított még a keresztút előtt, viszont bepróbálkoztunk egy ösvénynek látszó valamin, úgyhogy ez már nem egy perc hiba volt, inkább több, csak azt nem tudom, hogy kellett volna jól csinálni...

A réten levő hetes ponton egy csomó lány volt, mind alulról jöttek, és ez az emlék később még problémát okozott, viszont engem e pillanatban inkább az kötött le, hogy a világversenyen először megjelenő beloruszok egyik embere mit keres előttem? Nosza, gyorsan utána is mentem és kilencesre elkövetett levágással sikerült beérni. Vele aztán együtt futottam át, illetve ott volt még velünk egy észt is, akiről azt gondoltam, hogy azért nem kéne, hogy megverjen, de gondoltam, elég sok hiba volt benne eddig, a következő körben majd ügyesebb leszek és lerakom.

A második térképet kihajtogatva aztán egy pillanatra elakadt a szavam: az egyik pont lent volt a hegy túlsó oldalán, közelében sem az addigi útvonalamnak. Most már kezdtem sejteni, hogy Jussi Laurila miért lehetett mögöttem az első kör felénél...

Második kör

De nem volt mit tenni, szerencsére az észt ment neki a rétnek, gondoltam, jól fog szórakozni a rázós füvön, én meg jobbra könnyedén lerobogtam a faluba, bár feleslegesen megmásztam egy kis legelőt, azért ez sokkal hálásabb volt, mint az első kör kezdése. A második pontunk ugyanaz volt, úgyhogy a már ismert úton mehettem oda. Valami orosz jött ki éppen a pontról, de rögtön el is tűnt, maradtam egyedül. A hármassal nem volt semmi konfliktus, hanem onnan kijövet megint feltűnt a belorusz, igaz, most már hátrányban, de éppen csak, és ez nyugtalanított.

A négyes volt az az ominózus pont, amiért el kellett menni Tanganyikába, de azt legalább lefelé, ha két fokkal szárazabb lett volna az út és egy pár köbméterrel kevesebb fa van keresztben, még élvezem is. Sajnos, majdnem a pontnál szembe jött Johanssen, na, gondoltam, hogy ez még mindig nem kopott le... Szinte ugyanott vissza pedig a belorusz borzolta tovább az idegeimet, ráadásul jött a vigasztalan mászás. Eleinte még csak középtányéron erőlködve, de a beton után kistányér, sőt, egy kis tolás is bejátszott, mire pedig elértem a szintben menő dózert, először éreztem azt, hogy fáradok.

De pont ekkor húzott el egy svéd mez előttem, úgyhogy igyekeztem nem gondolni a fáradtságra és utána vetettem magam. A pontnál meg is lett, viszont a kivezető, még vigasztalanabb mászást (tolást, hogy őszinte legyek), erősebben csinálta és a tetőre érve eltűnt. Ugyanakkor én a pillanatnyi oxigénhiánytól megrészegülve majdnem elindultam az ellenkező irányba, szerencsére valami megkongatta a vészharangot és még időben megálltam gondolkodni.

A hetes volt a pálya csúcspontja, onnan már csak a célba kellett lecsorogni, ráadásul sokkal rövidebb kombinációval, mint az első körben, ezt örömmel fedeztem fel, ugyanakkor közvetlenül a pont előtt olyan volt az erdő, mint ahol tornádó pusztított: gallyak egymás hegyén-hátán, az elvileg egyenes ösvényt meg sem találtam, a pontig valahogy elvergődtem nyeregben, de aztán visszafelé már eltévesztettem a nyomot, úgyhogy kénytelen voltam az amúgy enyhe DH-ba beletolni.

És ha ez még nem lett volna elég, kitaláltam, hogy átvágok az erdőn a nyolcasra. Pedig addigra elég sok rossz tapasztalatom volt a pöttyösökkel, de valahogy abban bíztam, hogy a háromnegyed férfi és talán a  teljes női mezőny lement ott, hátha csináltak valami jó kis csapást. Hát, nem. Az ösvény - ahogy jelölték - egyre trágyább lett, vagy háromszor elvesztettem, toltam kicsit, átkoztam magamat a hülye döntésért, mert körben a dózeren percekkel rövidebb lett volna. Még egy kerítést is találtam, ami előtt döbbenten álltam egy ideig, mert hogy a térképen nincs, az biztos, végül nagy szerencsére sokadszor is meglett az az ösvényszerű valami, ami végül kivezetett az elvarázsolt erdőből. Innen már csak 200 méter mocsár volt hátra a réten a pontig. Amelyről Johanssen távolodott el éppen...

Csak abban bízhattam, hogy neki a hosszabb kombináció van hátra, és ez szerencsére be is jött, amíg én az előző napról ismert rövid úton elértem a célt, ő még vagy 5 percet kint volt a távoli pontokon. Sajnos, az észtet nem sikerült megfognom, ott volt 200 méterrel előttem a réten, de ez túl sok volt egy hajrához. Viszont a svéd csak percekkel később jött be, ráadásul fülig sárosan, elmondása alapján valahol talált egy vártnál nagy pocsolyát.

A vége egy 45. hely lett, ami nem is hangzik annyira rosszul, hosszútávon még ilyet nem értem el. Igaz, időben elszállt kicsit, 29% nem kimondottan jó, de ha arra gondolok, mennyi hiba volt benne, érthető. Végül is erőből bírtam, amit viszont szeretnék a jövőben elkerülni, azok a sáros, keresztbe gallyazott utak. Csak nem tudom, hol kell kérvényezni, hogy ezek tiltását az IOF szabályba foglalja.

Összességében... Alapból gyűlölöm ezt a kifejezést, amikor ezzel kezdődik egy cikk utolsó bekezdése, az számomra maga a szegénységi bizonyítvány, de most nem jut jobb eszembe (és ez egyébként sem az utolsó bekezdés). Szóval, ha első vagy második nap kérdezik tőlem, milyen volt a VK, csak az jut eszembe, mint amit az egyik osztrák üzent a távolból: my working time worth more than racing in Poland. Jan Cegielka hosszú évek szorgos munkájával kivívta magának azt a hírnevet, hogy szar, neadj'isten, lehúzós versenyeket rendez, ez most már látszik a létszámon is, mert hogy kb. 60 férfiból, 40 nőből és 20 nyíltból hogy gazdálkodja ki ezt a három napot, arra kíváncsi lennék.

Tény, hogy a terepválasztás nagyon bénára sikerült, nem hiszem, hogy ne lenne nagy Lengyelországban olyan erdő, amelyben normális utak vannak. Az időjárás sem volt vele, de erről talán nem tehet (leszámítva, hogy aki medárdkor felviszi a versenyt egy 1000 méteres hegyre, az ne lepődjön meg, ha 5 fok van és esik az eső).

A térkép talán kapna egy kegyelem kettest, de csak azért, mert közismerten lágy szívem van. Arra külön kíváncsi lennék, hogy sikerült egy állományból kétféle térképet kihozni, amint azt az alábbi példa mutatja:

Utak a réten egyik, illetve másik nap. És egyik sem volt jó!

A pályák is éppen csak átvitték a lécet, leginkább ostoba útvonalkövetések voltak, minimális választással, illetve ha azt szánták feladatnak, hogy ki melyik utat nem veszi észre, akkor sürgősen szemléletet kéne váltaniuk.

Negatív listán van még a cél, amely már-már egy edzés színvonalára süllyedt: szerintem egy sörsátor az informatikának és három mobil budi nem méltó egy Világkupához.

Ugyanakkor pozitív csalódás volt a Chopin-hangversennyel egybekötött eredményhirdetés, a szállás és az ellátás is, végre egyszer nem valami putri munkásszállóban laktunk, a kaja remek volt, sőt, versenyek előtt kimondottan visszafogottságot igényelt. Kár hogy az uszodát nem tudtuk kihasználni, de valahogy az egész napos ázás után inkább felöltözni volt kedvünk.

Cegielka jövőre EB-t, 2014-ben pedig VB-t akar rendezni. Kíváncsi leszek...

A Világkupa honlapja (eredmények, miegymás)

Képek